Látnivalók kicsit másképp

Bazilika

A klasszicista külső és a különleges belső az építtető Pyrker László érsek velencei ízlését dícséri. Az érsek úr annyira megszerette a várost, hogy meghagyta, hogy halála után szíve itt maradjon a nagytemplomban.  A Bazilikán kívül Eger nagyon sokmindent köszönhet Pyrkernek, többek között a gyógyvíz kihasználásának elindítását is. De mi köze a lehet az érsek úrnak az egyik legdrágább magyarországi Stradivari-hegedűhöz? Túráinkon ezt is elhangzik.

Vár

Mindenki ismeri a hős várvédő Dobó Isván és Bornemissza Gergely nevét. De vajon tudjuk-e, hogy mi lett a sorsuk az ostrom után?

A híres ostrom után 1553. március 13-án, Dobó István leszámolása után Bornemissza Gergely átvette az egri vár és a püspöki javadalmak kezelését. A vár újjáépítése során ő tervezte és építtette a Gergely-bástyát.

1554 novemberében a füleki basa martalócait megkísérelte feltartóztatni; Keresztesnél, Csincse határában útjukat állta és megütközött velük. Vállalkozása balul ütött ki, csatát vesztett, a törökök elfogták és Konstantinápolyba vitték, ahol a Héttorony erődbörtönben raboskodott. Bornemissza a fogságban is bátran viselkedett: nem adta ki az egri vár titkait, hiába próbálták erről faggatni. Felesége - Sygher Dorottya - 1555 januárjában levélben kérte Nádasdy Tamás nádort, járjon közbe szabadulása érdekében. A közbenjárás sikertelen volt. Ahmed pasa, Eger várának sikertelen ostromlója kötél általi halállal végeztette ki Bornemissza Gergelyt.

... és mi lett Dobóval? Egy élményséta Egerben, és kiderül! :)

 

Minaret

Tudta, hogy a keresztény templomok tornya ugyanazt a célt szolgálja, amit az iszlámban a mecsetek mellé épített minaret? Az imára hívást. A harangzúgást a müezzin helyettesíti a minaret erkélyén naponta ötször! Volt már fönn az egriben? Bármíly hihetetlen, nyaranta, a főszezonban gyakran részesei lehetünk az imára hívásnak, élvezhetjük ezt az autentikus élményt.

Rác templom

Egy görögkeleti csoda a katolikus Egerben. Nem a belvárosi sétaútvonalon fekszik ez a templom, nem is szokott benne lenni a megszkoott városnézésekben, de ha van ideje rá, mindenképp érdemes megnézni. Már a "szüeletése" sem volt egyszerű, személyesen II. Józsefnél járták ki az engedélyt a szerbek. De a tájolása sem mindennapi, "háttal áll" a városnak, a legenda szerint azért, mert a katolikus főpapság ellene volt a temlomépítésnek. Miért érdemes még kiemmeni? Az ikonosztáza lenyűgöző, a hangulata különleges, a kertjéből a panoráma páratlan! 

Gárdonyi Géza Színház

Valamikor réges-régen Déryné volt az első színésznő, aki Egerben fellépett az akkori Kaszinóban.  Majd elájult a fellépés előtt, mert a városba vezető út mellett, az akkori vesztőhelyen az akasztott hullák látványa fogadta. Önnek már nem kell ilyesmitől tartania. Nyugodtan válasszon előadást akár a régit és az újat ötvöző színházépületben, akár a nyári Agria Játékok produkcióiból. :)

Dobó tér

Ha Egerről beszélünk, akkor a Vár melett a Dobó tér képe ötlik fel mindenkiben. Nem véletlen. A hegyekről lefutó víz itt rakta le hordalékát a középkorban, szigetet építve adott teret a piacozásnak. Itt találkozott Borsod és Heves megye, itt árulták a törökök a rabszolgákat, ide tették a szocializmus éveiben a buszmegállót, manapság pedig itt vitatkozunk a szobrok helyéről.

Egri gyógyvíz, török fürdő, strand és uszoda

Az egri bor melett az egri víz az, amit szeretnek kipróbálni látogatóink. Gyógyulhat, játszhat, úszhat, feltöltődhet..... Válaszhat: uszoda, élményfürdő, török fürdő, ivókúra? Kérdezzen, és segítünk edönteni, hogy melyik az Önnek való! 

 

Egy kis segítség a szakértőktől: Forrás : HUNGUEST Rt.

GYÓGYFÜRDŐ EGER

A Bükk-hegység déli lábánál található egri gyógyforrások a hegység karsztvizeiből fakadnak. Az egri gyógyforrások kedvező hatása a különböző betegségfajtákra – ezen belül is főleg a reumatikus bántalmakra – már a török időkben is ismert volt. A vizek gyógyító hatása a bennük lévő különféle nyomelemeknek a szervezet élettani funkcióira gyakorolt kedvező hatásával magyarázható.

Az egri gyógyfürdő, valamint az itt alkalmazott kezelések az alábbi esetekben javalltak (Indikációk):

  • Reumatikus és mozgásszervi megbetegedések degeneratív formái (pl. Artozis, Spondilartrozis, Diskopatia)
  • Krónikus gyulladásos gerincoszlop és ízületi megbetegedések (pl. PCP, Bechterew-kór)
  • Kötőszöveti reumák
  • Szekunder izületi megbetegedések, az anyagcsere zavaroknál fellépő izületi fájdalmak (pl. köszvény, cukorbetegség)
  • Törések, baleseti sérülések, mozgásszervi műtétek utáni állapot rehabilitációja
  • Ízületi, porckorong operációk elő – és utókezelése
  • Nőgyógyászati problémák (pl.ciklikus zavarok, terméketlenség, krónikus gyulladások)
  • Vegetatív idegrendszeri zavarok, fáradékonyság elleni roborálás

Az egri gyógyfürdő az alábbi esetekben nem javallott (Kontraindikációk):

  • Magas vérnyomás
  • Súlyos szívbetegségek
  • Akut gyulladások – lázas állapot
  • Rosszindulatú daganatok
  • Epilepszia

 

 

Valida Szultána- Török fürdő romjai

Tudja Ön, hogy mi a különbség a hamam és az ilidzse között? Az egri vár bejáratával szemben egy igazi hamam, egy török gőzfürdő maradványait tudjuk Önnek megmutatni. Sose értettük, amíg nem jártunk itt, hogy honnan is jött a gőz a tisztulni vágyó törököknek! Mivel fűtöttek? Kik járhattak ide? Milyen szolgáltatásokat vehettek igénybe? Biztosíthatom Önöket, szeretnék kipróbálni, ha még működne!

Bízza rá magát az érzékszerveire, ne csak a szemünkkel lássuk Egert!

 

Látta már Egert?  … és ízlelte is, szagolta is? Tudja, milyen lenne hangok nélkül? Szerezzen élményt Egerben az összes érzékszervével! Próbálja ki, hogy milyen lenne az élet a szeme nélkül! Gyönyörködjön a városban fölülről, hangok nélkül! Érezze bőrén a vizek simogatását, hallgassa meg egyedi hangjait, végül pedig élvezze a különleges, ellazító, feltöltő ízeit-illatait!

 

Időtartam: kb. 3 óra

Javasolt évszak, időpont: Tavasz, nyár, ősz,

a Camera obscura december 15-től január 31-ig zárva

Csoportlétszám: 5-14 teljes program, 1-4 fő esetén vagy 15 fő felett a Szemfényvesztés programot nem tudom garantálni

A séta jellege: felfedező túra gasztro-elemekkel

Nehézségi fok: A Líceum lépcsőin fel kell gyalogolni a toronyba

Közlekedés: gyalogos

Ajánlott öltözék: sportos, nyáron is hozzanak hosszú ujjú pulóvert a 12 fokos földalatti séta miatt

Ár: egyedi díjszabás

Az ár tartalmazni fogja: belépők, kóstolók és egy kis meglepetés költségét